Köszöntő
KÖSZÖNTŐ
Kedves Olvasó, Látogató, (leendő) Ügyfelem!
Tisztelettel köszöntöm Önt a SZELÍDEN AZ ÉLETÉRT – https://szelidzoltan.hu – című honlapomon, amelyen műveim és szolgáltatásaim bemutatása, ajánlása mellett szeretnék fontos, hasznos tudnivalókkal, érdekességekkel szolgálni, és nem utolsó sorban egy kis humorral is kedveskedni.
Azonban mindenekelőtt engedje meg, hogy bemutatkozzam: itt a köszöntő oldalon az első benyomás szintjéig, majd a Bemutatkozás című fejezetben alaposan, emberi és szakmai szempontból egyaránt!
Néhány szó
magamtól, magamról
Dr. Szelid Zoltán vagyok.
„Nomen est omen”, vagyis a név előjel, előre bemutatja a gazdáját – az én esetemben különösen igaz ez a réges-régi, de a mai napig sokat idézett állítás. Hadd fejtsem ki röviden, hogy miért!
„Tényleg olyan szelíd, barátságos ember” – jellemeznek gyakran engem hasonló mondatokkal. Valóban igyekszem magatartásomban is mindig szelíd lenni. Élettapasztalatom alapján is meg vagyok győződve róla, hogy szelíd, barátságos módon is el lehet érni céljainkat, sőt, ezáltal nyerhetünk úgy, hogy közben nekünk köszönhetően mások is nyernek.
A Zoltán régi, jellegzetes magyar név (tudtommal más nyelve le sem fordítható). Igen fontos nekem a magyarságom, ugyanakkor (ahogy az a magyar népre általában ősidők óta jellemző) elfogadok és tisztelek minden más népet, nemzetet, és a hozzájuk tartozó embereket.
A doktori címet jogi végzettségemnek köszönhetem – ám sokkal közelebb áll hozzám az, hogy „orvosoljak”: szeretek segíteni a bajba jutott embereken, orvosolni a fájdalmakat, problémákat, a legjobban pedig megelőzni a bajt. Ezért voltam harminc évig hivatásos tűzoltó, ezért alapítottam meg az Életjavító Szövetséget, és legfontosabbként ezért vállaltuk feleségemmel a nevelőszülői hivatást – eddig összesen tíz kisgyermeknek nyújtottunk szerető gondoskodást otthonunkban.
Aki a gyermekeket (és persze a virágot) szereti, rossz ember nem lehet!
A képet feleségem, dr. Szelid Zoltánné Csilla készítette.
Kreatív jogász
Voltaképpen ez a kifejezés jellemzi, fejezi ki legpontosabban munkásságomat. Az alkotás vágya és öröme már gyermekkorom óta fontos része az életemnek, jogi tudásom pedig a gyakorlatban is értékes, jól alkalmazható tatalommal tölti meg.
Mindemellett a Kreatív jogász címet adtam egy igen hasznos szolgáltatási csomagomnak is, amelyet a Mentor című fejezetben mutatok be.
Író, mentor, mediátor
Miért jellemzem magam ezekkel a szavakkal? Mindhármat részletesen kifejtem honlapom tematikus fejezeteiben. Itt szeretnék azonban előre bocsátani három olyan alapelvet, amelyek irodalmi, mentori és mediátori tevékenységem szempontjából egyaránt különösen fontosak.
Élethivatás: a honlapon bemutatott és ajánlott tevékenységemet, szolgáltatásomat valódi élethivatásomnak tekintem; ennek megfelelően minden tudásom, szakértelmem, élettapasztalatom legjavát, és ezen felül (ami talán itt még fontosabb) a szívemet, lelkemet is adom hozzájuk.
Modern szolgáltatások, klasszikus értékek: folyamatosan fejlődni, haladni a korral, a mai kérdésekre mai választ adni nagyon fontos, és mindezeknek igyekszem legjobb tudásom szerint megfelelni; ám a személyes kapcsolatokat, az emberséget, a lelkiismeretességet és a valódi értékek nyújtását azonban még fontosabbnak tartom.
Olyan feladatokra vállalkozom, amelyeket el is tudok látni. Ajánlott szolgáltatásaim sokféleségét látva könnyen gondolhatja a Kedves Olvasó, hogy „ez valami modern polihisztornak képzeli magát”, vagy hogy „aki sokat markol, az keveset fog”. Ám az életre, tanulásra, fejlődésre nyitott emberként, fél évszázad során felhalmozott tudást, tapasztalatot, és a kreatitvitással rájuk építhető tevékenységeket leltárba véve, nyugodt lelkiismerettel vállalkozom mindezekre, Ön pedig nyugodt lelkiismerettel bízhat meg bennem.
Néhány szó
a honlapról
Szerzőség, szerzői jogok
A honlapon közzétett írások, képek, egyéb tartalmi elemek szerzője általában én vagyok, ezeknél a szerzőséget külön csak indokolt esetben jelzem. A mások által készített tartalmi elemek szerzőségét külön feltüntetem (kivéve ahol a szerző kérte, hogy ne tegyem).
A honlap részeinek idézése esetén kérem a forrás és a szerző feltüntetését.
Álljunk meg néha egy kis „kávézásra”!
A honlap egyes pontjainál megállunk majd egy kis különleges „kávézásra” (remélem, ez a kávét nem szeretőknek is tetszeni fog):
K: jelöléssel leírom a témakörhöz kapcsolódó, legjellemzőbb vagy legérdekesebb kérdéseket, közbevetéseket;
V: jelöléssel pedig az azokra adott válaszaimat (és gyakran e vonalon haladunk tovább gondolatmenetünkkel).
Regisztráció, vélemények, hozzászólások
A honlapon regisztrációra, vélemény-nyilvánításra, hozzászólásokra közvetlenül nincs lehetőség.
Véleményét egyrészt közvetlenül nekem írhatja meg a Kapcsolat című oldalon leírtak szerint (a legérdekesebb véleményeket, ha szerzőjük engedélyezi, a honlapon közzé teszem).
Mindemellett szeretettel várom a Dr. Szelid Zoltán alkotói oldala című facebook oldalamon, ahol egy nyilvános facebook-oldal minden funkciója a rendelkezésére áll.
Kedves Olvasó!
Jó olvasást kívánok! Remélem, hogy igazán hasznosnak és érdekesnek találja majd az általam leírtakat.
Üdvözlettel:
Dr. Szelid Zoltán
kreatív jogász,
író, mentor, mediátor