Könyveim
KÖNYVEIM
A prózaírás és a költészet iránti vonzódásom már kisgyermek-koromban megmutatkozott (igazából előbb kezdtem el írni első könyvemet, mint hogy egyetlen könyvet is elolvastam volna – érettebb fejjel visszagondolva, nem volt túl jó ötlet). Míg társaim figyeltek, dolgoztak az iskolában, otthon házi feladatot írtak és tanultak, én mindezek helyett hol rímeket faragtam, hol távoli dzsungelekben, sivatagokban, múlt- vagy jövőbeli világokban alakítottam különös szereplőim még különösebb történeteit. Korai irodalmi törekvéseim eredményei díjakban, hivatalos elismerésekben nem mutatkoztak meg ugyan, tanulmányi eredményeimben viszont annál inkább – addig álltam a bukás határán, míg sikerült is átlépnem. Hogyan lettem akkor mégis kétdiplomás jogi doktor, tűzoltó főtiszt és vezető tanár? Ezt részletesen leírtam a honlap *Az én történetem* című oldalán.
A kezdeti sikertelenségek ellenére biztos voltam benne, hogy irodalmi munkásságommal sok örömet fogok szerezni, sok hasznos mondanivalót tudok átadni olvasóimnak – és ez a bizonyosság a mai napig él bennem.
MEGJELENT KÖNYVEIM
és más munkáim
ÁLLJON MEG, KATONA!
Az Álljon meg, katona! című könyvemet sorkatonai szolgálatom teljesítése alatt kezdtem írni (eredetileg színdarabként, majd később dolgoztam át kisregénnyé). Első könyvemként jelent meg 23 éves koromban (1996-ban), Kovács Sándor barátom kiváló illusztrációival, és ráadásként az Az őrtorony kísértete című balladával, 1000 példányban. Nálam már nem kapható (mivel elfogyott), antikváriumban megtalálható még néhány példánya.
Mivel sokan kérték, keresték ezt a könyvet, felújított, javított változatban terveztem újraírni és ismét kiadni, ám az új “változat” önálló művé nőtte ki magát, és Ébredjen, katona! címmel jelent meg 25 évvel később, 2021-ben.
SZAKIRODALMI MŰVEIM
Első könyvem megjelenése után látszólag hosszú csönd következett irodalmi munkásságomban, ám ez csak a szépirodalomra igaz: igen sok művet alkottam meg ez idő alatt a tűzoltó, tűzvédelmi, katasztrófavédelmi és rendvédelmi szakemberek képzéséhez kapcsolódó szakirodalom területén.
Ezek közül a legfontosabbak:
– Vezetési és szervezési ismeretek (tanintézeti jegyzet, Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, 2001.)
– Szolgálati ismeretek (tanintézeti jegyzet, Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, 2003, majd több újabb kiadás, a jogszabály-módosításoknak megfelelően)
– Ahol a fájdalom, ott a tűzoltó – oktatási segédanyag a katasztrófavédelmi szaktevékenység másodlagos viktimizációs hatásainak csökkentéséről (Igazságügyi Hivatal, 2016.)
– Szolgálati Szabályzat e-learning forgatókönyv (Belügyminisztérium, 2016.)
A JÓ RÉSZ
Az A jó rész című könyvem első kiadása 2017-ben jelent meg, majd 2018-ban követte a második, javított kiadás. A Palánta Gyerek- és Ifjúsági Misszió jóvoltából a könyv 2000 iskolába, valamint személyesen 3000 pedagógushoz jutott el, jelenleg pedig a kórházak covidosztályain ajándékozzák további példányait a betegeket vigasztaló és az orvosokat, egészségügyi dolgozókat biztató keresztény önkéntesek.
A könyvről ajánló és részletes leírás olvasható e honlap-fejezet *A JÓ RÉSZ (könyv)* című oldalán.
ÉBREDJEN, KATONA!
Az Ébredjen, katona! című regényemet – mint már említettem – a negyed évszázaddal korábbi, Álljon meg, katona! című kisregényem “újrafeldolgozásaként” kezdtem el megírni, 2020 tavaszán. Az új regény azonban önálló művé nőtte ki magát, nemcsak terjedelmesebbre, hanem sokkal érdekesebbre, mondanivalóját tekintve is értékesebbre sikerült korai elődjénél. Első kiadása 2021-ben jelent meg.
A könyvről ajánló és részletes leírás olvasható e honlap-fejezet *Ébredjen, katona!* című oldalán.
TERVEIM A JÖVŐRE
Sokan kérdezik tőlem, hogy terezek-e további könyveket írni és kiadni. A válasz egy nagy és határozott IGEN.
Most azonban fontosabb célkitűzésem minél több olvasóhoz eljuttatni az A jó rész és az Ébredjen, katona! című könyveimet, valamint a három általam alkotott és írt honlap tartalmát.
Egy különleges, internetes író-olvasó találkozó előkészítésén is dolgozom, amelynek keretében különböző érdekességekkel szeretnék Kedves Olvasóimnak kedveskedni.