A jó rész
A JÓ RÉSZ
A jó rész – e címnek megfelelően minden tudásom, leírni és elmondani valóm javát, legértékesebb és leghasznosabb részét osztom meg honlapomnak ebben a sorozatában, valamint az ennek esszenciáját összefoglaló kis könyvecskében amelyet bemutatok a Könyveim, műveim című fejezetben).
Célját és tartalmát a Szent Bibliából Mária és Márta történetével, ezen belül Jézus és Márta beszélgetésével szeretném bemutatni:
»Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen!
Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.« (Lukács evangéliuma 10. 38-42.)
Rohanó világunkban mindig van, ami lefoglalja az embert: a tanulás, a munka, a család; örömök és bánatok, lehetőségek, felelősségek, kötelezettségek, és még hosszan sorolhatnánk.
Azt azonban mi magunk döntjük el, hogy engedünk-e a sürgető tennivalók, aggodalmak szorításának, vagy tudatosan, akár az árát is megfizetve, a jó részt választjuk.
Istent megismerni, a Vele való kapcsolatunkat kiépíteni, megerősíteni, az Ő akaratát megtudni és teljesíteni – ez a jó rész: ebből lesz az az életünkbe beépülő, örök érték, amelyet soha, senki nem vehet el tőlünk. Személyes tapasztalatomból, teljes meggyőződéssel állítom, hogy megéri ezt választani!
Ez a jó rész túl szép, hogy igaz legyen; és mégis igaz! Természetesen nem lehetséges, mert természetfölötti! Hihetetlen, hit által mégis a miénk lehet! Emiatt arra biztatlak, Kedves Olvasó, hogy amikor azt gondolod: „No, ez nekem már sok!”, akkor is csak olvass tovább! Hiszem, hogy nem fogod megbánni.
A sorozatot olyan írásokkal kezdem, amelyek mindenki számára jól fogadhatók, majd haladunk az egyre mélyebb vizek felé.